Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Álmodom

 

 

Álmodom. Talányos tükröm foncsorán
a karc idillt igéz. Tört varázs szitál…
Délibáb kezén kezem hajamba szánt,
remegve andalog, halódik tétován.
Reménybe révedek.
 
Maréknyi tollas szürkeség az élet
verklijén, leszek, ruhámon folt mereng,
s világjelentő deszkatengerek
sanzonjai meghívót küldenek.
Ázott verébnyomok …
 
Fantom karja közt a mersz mély vízbe márt,
s röhögve partra lök: - csak csússz, tudd, mi vár,
ha szállni vágysz süket-vakon! Száz imád
kevés, hogy talpra állj! – hadar, s kivár,
elég makacs vagyok?!
 
Ébredek. Est szárnyakon susog nevem,
hiszem. Beszédes csend karol, sebemre
írt lehel a dal. ’Mit érzek, mély, nemes,
mint árnyék úgy kísér­; át nem léphetem.
Szabad rab, az vagyok.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.