Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dacra ítéltetett

 Szóhoz szánt fohászom régtől hasztalan…

’mint átélt gyötrelem, a késztetések,

a verssorokba mártott tévedésem.

Elveszett belül betűk alázata.

 

Gúzsba kötve, más szaván nem írhat az,

kit múzsa elkerül, és arra ébred,

tolla elveszett, gondolatja réved.

Szellőt vetve záport senki sem arat.

 

Szabad vagyok, mert nemhiába vágyom,

nincs, mi tántorít, és lázadó leszek,

kereszt feszít, de nem adom az álmom,

 

mindent semmiért azért is megteszek.

Nem vár Hollywood, betonba bújt lábnyom,

én csak egy vagyok, csak egyszer élhetek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.