Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ha majdan...

 

Hiába hív a szó, kezem legyint. Míg

csendlepelbe bújt kopott hitem borít,

kivárok; hangom álmodom. Nem siklik

karcolat papírra, némaság szorít.

 

Ha majdan úgy fogok szonettet írni,

mint parány cipóról koldus álmodik,

a szónak akkor áldozom, s felizzik

ujjaim begyén betűje százszor is.

 

De addig még iszom szavát előknek,

halkan dúdolom: betűkre éhezem...

S ha újra vonz, mi játszva búj’ előlem

 

élet lapjain, ily dalba rímelem.

Miként zenész a hangszerén, dicsőre

vágyva vállalom, ha néha tévedek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.