Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Így jó

 

 
 
A lanyhán lehajló levelek alig lebbennek. Rendetlen-ruganyos-kölykösen lépdelsz. Egy apróság kúszik feléd, selymesen, ösztönadta kapaszkodva. Kettőnké.
Mosolygok, visszakapom. Nevetsz, rám ragasztod. Hajlik a csend, egyfelé tartunk.
Lopva nézegetsz át… Dúdolsz. Felöleled a fényeket, a lelkedbe zárod. Átrohannál, élem.
Rögök, méltatlan akadály. Megállni kényszerülsz, rémülten figyelem. Apró, ráncossá aszott vízszivárgások nyomát mederré vájnám. Nincs eső, csak pár csepp könny. Földre sem jut, felissza a forró arcom.
Jel, út, szó egyre kétségbeejtően fogynak. Önzőn önsajnálkozok, biztatás kéne. Neked is. Dühöd nyilai önmagad sebzik.
Végre jobb, törött szárnyamat emelni tudom. Nem sötét a nappal, csacska sugárnyaláb kacsintgat a sűrű zuhanyfüggöny simogatásában. Úszok a fényben. Az érzések forgószele közepén hangtalan nyugalom üdít.
Semmitől se félsz, a fejre állt tank az én szimbólumom is.
Ezer apró perc lopottan meghitt. Fricska a zabolának. Kába-dacosságom mosolygod. Nem akarok változni, ez vagyok.
Sorvasztják a szépet, célt érnek? Nem akarom! Ragaszkodom, nagyon, mert jó „fontosnak„ lenni.

http://www.youtube.com/watch?v=ZPbn1tTLg2w

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.