Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ketten (2)

 

Miska szusszantásnyira megállt, hogy rongyzsebkendőjébe törölje a homloka ereszéről csepegő verítéket. Éhség is böködte, ihatnékja is támadt, hát kisorjázott a kukoricaföld végére. Szemével hamar felölelte a környéket. Jól esett lesni, ahogy más karistolja a kövér földet.
- Né’ má’, Nelli néném, hát magok itt? – szólt oda a káva körül mocorgó párnak. - Adj’ Isten jó napot!
- Adjon neked is, Miska! – szólt vissza az motyogósan.
- Tán valami hibádzik?!
- Rosszul ’ az uram, kéne a segítség – nézett kétségbeesve Nelli a fiúra.
A legény nem fonta a szót, sietve megiramodott a cseresznyefához kikötött lovak felé. Kapkodva fogta hámba őket a rúd két oldalára, és már ugrott is a bakra, hogy kurtítsa az utat.
Mátéról szakadt a víz, gyenge volt, mint akit akarattal izzasztanak hideglelés után. Nehezen tápászkodott fel, szégyellte, hogy ereje majd mind elszegődött mellőle.
Miska segítősen felnyalábolta, és a szekérderékba hajintott kabátjára fektette az öreget.
- Ne olyan kapkodósan fiam, az a lapos üveg …!
Nelli szeme kikerekedett, ahogy a sunyin lapuló itókást meglátta a fűben. A méreg meg a bolond aggódhatnék dulakodtak benne, de a szájára ült.
- Kerekedjék ide mellém, néném, jobban fogy az út!
- Nem úgy az, megyek inkább gyalog, hamarabb lesz az a doktorig!
 
A Jegenyesor hosszú porosában sietve tapicskált az asszony. A nap az égen viháncolt, hát minden élőlény árnyékot csent, csak a faluszéli kutyák lestek nyelvlógatva az idegenre.
- Jó napot kívánok! A doktor urat keresem, itthon-e?
- Kerüljön beljebb, hívom sietve! – szólt a doktorné, és elindult a dolgozó szoba felé.
- Szép napot Nelli, nahát, magát is látni? Nincs tán valami baj? – kérdezte mosolyogva az idős doktor.
- Már meg ne sértődjék a doktor úr, de akkor lássam magát, mikor a hátam közepit! Csak azé’ gyöttem, siessék, az uram megint közel a gutaütéshez!
 
- Mamuka, éhes vagyok! – szólt az apró legényke, és az asztal mellé ült illedelmesen.
- Ehun kis mákos csík, rögvest melegítem, de előbb siess át a patikába, volt a doktor, felírt valami pirulát nagyapádnak, hozd szaporán, kisfiam!
Az embergyerek nem firtatta mi történt, inkább szedte a lábait, mert a korgó gyomor nagy úr.
 
Miska alig várta, hogy a világossághozó átbújjon a másik féltekére. Összekaptam magát, a két deres nyaka közé csördített, hogy mielőbb Mátéék portájához érjen.
Nellit az udvaron találta, amint épp a tyúkoknak vetett két marék búzát.
- Mondja gyorsan, hogyan van azóta az öreg? – firtatta a legény.
- Halkan szuszog, a doktor valamit belétukmált, azóta nem veri a veríték – szólt sóhajtva Nelli, és betessékelte a jövevényt, hogy meleg mákos tésztával kínálja, amiért ennyi jót tett.
- Mi lelhette a szegényt? – kérdezett aggódva a fiú, de inkább ne tette volna.
- Hogy az ég szítta vóna fel Noét, mikor a bárkájára engedett két szál szőlővesszőt is vinni! – dohogott az asszony. – Annak is maga fele vót a keze, hogy az öreg Isten szárította volna ki a szűrit! De majd adok én ennek a vén szélhajtottának, csak gyógyuljon fel! Megtáncoltatom a sodrófát a fájós gerincin. Ezé’ kelt ez ilyen korán, hogy korhelykodhassék, meg még lopva öblögetőt is hozhasson! De én voltam a bolond, hogy kecskére bíztam a káposztát, gondolván, vigyáz ez magára. Inkább lenyelem a pince egyik kulcsát, mintsem odaadjam többet ennek a …!
- Jó lesz má’! – szólt ki félhangosan Máté a dunyha alól. Eddig csak hallgatott, de már elunta. Nem senki ember ő, hogy így szapulják. Oda a kenyere java, máig keményen dolgozik, hát mi végre ennyi szitok. … és ez a Nelli mennyit tud! Hej, ha sejtette volna annak idején, hogy némelykor ennyit gágog, bizony nem eszi a rossebb utána. Pedig mit ácsingózott, hogy az övé legyen. Má’ meg vénasszony, oszt házsártos is, tapogatni se igen hagyja magát, pedig néha igen jólesnék egy kis hamisság.
Miska torka egyre szűkebb lett, alig bírta a finom étket nyelni, úgy kínozta a nevethetnék. Az ajtófélnek támaszkodó legénykével összevillanó tekintetük csak fokozta a kínját. Amaz is eldugdosni igyekezett a kikívánkozó hahotát, hát a küszöbre ült enni.
 
Úgy cirpeltek a tücskök, mintha a világ csak zenén akarna hálni. Nelli sebtiben megtisztálkodott, és Máté mellé húzódott, hogy meghallgassa, szuszog-e rendesen. Párja békésen húzta a lóbőrt, néha még csámcsogott is, tán álmában valami jóhoz jutott.
A Hold kerek képpel kémlelt be az ablakon, és kíváncsiságában ott felejtette magát. Jól is tette, legalább Nelli szemét éberen tartotta, míg ki nem világosodott megint.
 
 

 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Február / 2020 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 34540
Hónap: 233
Nap: 7