Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mesesors

 

Egyszer volt, még most is van, született hát, és él olyan ember, aki még mindig hisz abban, hogy több a jó, mint a fájdalmas.
 
Még nem tudhatta, mit tett Prometheus az emberekért, de bőrén ma is ott hordozza a lopott „égő élet” parazsának hegét.
 
Ment, mendegélt, lábujjhegyen gyakorolva, de a talaj sokszor tartotta fogva. Könnyebb volt hát a négylábúak kusza mozgásával követnie anyját, és tágra nyílt szemekkel bámulnia a világot.
Néha csomagjára huppanva csöppnyi ujjai közt a sok csodát bámulta, szájával keser-édesen az ismeretlent ízlelte.
 
A Karácsony meghittsége ritkán érintette érzékeny lelkét. Az ünnepek egyikén inkább ő lopott némi csodát anyja nehéz életébe. Hat hónap telt-múlt mindössze éltéből, amikor esetlenül hangot formálgatott, olyan érthetetlent. Apró kezének röpködése, fel-feltörő csodálkozós érzelemkitörése mutatta rajongását a szerénydíszes kicsi karácsonyfa és a tetején ücsörgő szépruhás angyalka láttán.
 
Anyja testét gyakran izzasztotta. Míg az a gyötrő nap sugarai közt napszámosként kapált, ő a hátán kapaszkodott, másként nem maradt. Rajta ragadt a szüretelők bordagyötrőjének neve: puttony.
 
Gyakran álldigált az egyszerű rádió társaságában a hangját próbálgatva. Tán jogosan dícsérték, tán nem, de azon túl mindenkinek énekelt. A mama ragyogóan tiszta hangját utánozta.
 
Fantáziája kimeríthetetlen volt: szerepjátékokkal tarkította az egybefolyó napok szürkeségét, palástolta megbántottságát. Játszótársként kezét az egyedüllét és a kitörni akarás fogták.
 
„Mese, mese, meskete, bújj be…” e’ lány lelkébe. Bújt az, sosem hagyta el, magvait bőven hullathatta, értő talajra talált minden sora.
Könyves-magányos mesevilágának zárjához keveseknek volt kulcsa. Erősen őrizte a szóló szőlő, a fényes aranyalma és aranydió, a kertalján csörgedező patak csodáját, éppúgy, mint a Világszép nádszálkisasszony életre keltését, a Sárkányölő bátor fiú históriáját és a többi mese varázsát. A hősökkel gyakran sétált láthatatlan palástban, s adott jótanácsot a hármas út találkozásánál a helyes ösvény kiválasztásához.
 
A tű foka sokszor sértette ujját, akárcsak érzékeny lelkét a tudat, hogy míg más játszik, neki apró virágok szárát, levelét kell fonallal telítenie.
 
Apja korán elhalt, anyja nevelte betegen. Gyerekkora itt ért véget.
Zavartan járt be néha az iskolai órákra. Agyában ott lüktetett a látvány, amit levegő után kapkodó anyja szenvedése keltett benne. A kicsinyke, hiányos család társául szegődött szegénység csak növelte akaratát, elszántságát. Még szerette volna megváltani a világot, ami néha megtépdeste lelkét.
 
Sosem adtak szabad akaratot, elég időt kezébe, a Muszáj gúzsba kötötte kezét-lábát.
Hamuban sült pogácsa sem járt útravalóul, mikor rövid pillanatokra kirepült otthonról.
 
Verset írogatott, rövidet, egy párat. Életszagú rímest. Egyiknek elejét meghagyta agyának csendes zugában: „Gyereksírás hallik a kiságy felől/Anyám fölé hajol, arcára gond feszül/ Bárcsak ne lenne már ellenforradalom/ Szegény kicsim, neked ezt hiába is mondom!”
Bízott, tanult, „cérnát szakított”. Vállalta a kockázatot, hogy a gondokkal egyedül kell szembenéznie. Párjában társas magányra lelt.
 
„Volt egyszer egy Mesebolt, abban minden mese volt. Fiókjában törpék ültek, vízilányok hegedültek. Öreganyók szőttek-fontak, apró manók táncba fogtak….” skandálta sokszor mandulafájós gyerekeinek Gazdag Erzsi csodakönyvének egyik versét, akik mégsem ezeket a sorokat szerették legjobban, hanem az Ő-alkotta „Csigacsalád” mesét, aminek alig akart végeszakadni.
 
Nőttek-nőddögéltek kezeközt csodálkozó szemű gyerekei. Mesébe illő álmaikat szorgosan dédelgette, terelgette a valóság vadbozótos, szúrós fonata közt.
 
… és hirtelen ott termett a híres-nevezetes Gerald Durrel az Ő Yersey-szigetével, „Amatőr természetbúvár”-ságával, és vitte, sodorta magával a fiát, ki csak rajzolt: madarat, virágot, bogarat ügyes kezével, tátott szájjal bámulva példaképét mindaddig, míg maga is arra az útra nem lépett, min a tudós világított lámpásával.
… Szőkefürtös kicsi lányka/bátyja nyomát nem követte/csöppnyi ujját segédletül/számoláshoz kölcsönvette. Őt a számok birodalma ejtette rabul, minek ma is odaadó alattvalója. Érzékeny lelkét anyjától, lényeglátását apjától kapta örökségül.
 
A Sors csipkefinom, elérhetetlen varázslatait pillangóröptével követte álmaiban. A bajban mindig számíthatott hűséges bíztatójára, a Humorra, barátságát máig hűen őrzi. Sokéves felnőttként is megmaradt nagy, álmodozó lelkű gyereknek.
 
Ásó, kapa, nagyharang, hetedhét országra szóló lakodalom, itt a vége, fuss el véle, ha évei száma jól megnőttek volna…, s még megannyi módon lehetne folytatni a furamicsoda történetet!
 
Nem érdemes.

http://www.youtube.com/watch?v=2_Xt0MBtWIg

 
 

 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Április / 2020 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 34804
Hónap: 215
Nap: 2