Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pengeél

Mind, mi húz, sajátom az. Koloncaim…

Általuk törettem, ember így vagyok

a gyarló. Csapzott lelkemen foltra folt

tapad, csendes kárhozatnak ára mind.

 

Mély redőimért az élet táncba visz

könyörtelen. Mindhiába játszhatom,

kérész röppenet a lét, üres akkord

a sápadt gondolat, kár a könny, hamis.

 

Vágyaimmá változom. Mi vár, közel,

mosoly suhan, az éter él, átölel

betűivel. Mégis új idő fogan.

 

Szárnyalok, míg minden gondolat szabad,

míg az álmok új vitorlát bontanak

tökéletest. Mind, mi szép, sajátom az…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.