Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Véges végtelen

Huszonnyolc évedre tisztán születtem.

Forrongó honban kevés volt mit ennem.

Friss tejért mentél, féltél, meglőnek,

elszántan fordultál szembe a csőnek.

 

Temetted bátyám, kiálltad keserved,

bölcsőjén múlást méltatlan’ nevezted.

Harcoltál, karcosan rengettél mának,

lánygyerek viseltem, ikerként árnyad.

 

Percekben múltunk, kockámat más vette,

cinkostárs sarjad friss lelkem hám kezdte.

Felnőttből lassan gyermekké hajlottál,

fáradtam, mégsem érhettem fel hozzád.

 

Előid vágytad, sem ettél, sem ittál,

terhed, az élet, letetted, csönd diktál…

 

Miért, hogy a gyermek felnő, és bárhol

borostyán-könnyekben emléket ápol.

Damoklész kardja lóg felette újra,

jövőjét öröktől ágyazza múltja.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.